A birs

A birs a Pomoideae (almafélék) alcsaládjába tartozik, tudományos neve Cydonia oblonga Mill. Termesztett fajtáink ennek a fajnak a leszármazottai. A birs egyes szerzők szerint több mint négyezer éve ismert növény. Őshazája nagy valószínűség szerint Perzsia, Turkesztán, illetve a Kaukázus vidéke, ahol 600-700 méterrel a tengerszint felett is megtalálható. Nyéki (1990) szerint a közép-európai hegyvidékeken 1000 m tengerszint feletti magasságban is előfordul. Vadon inkább a folyók, tavak partján találkozhatunk vele, ritkábban a déli domboldalakon. Ma már az egész világon elterjedt. Megterem Skandináviától Dél-Afrikáig, Amerikától Ázsiáig.

Hazánkban is régóta termesztik, de jelentősége – más országokhoz hasonlóan – messze elmarad a többi gyümölcsfaj mögött. Főleg házikerti gyümölcs, de üzemi méretű ültetvények is találhatók. Szenci (1994) adatai szerint hazánkban 1980-ban 24 hektár árugyümölcsöst, 1991-ben pedig 107 hektárt tartottak nyilván. Becslések szerint évente 3-5 ezer tonna termést takarítunk be.

Nyersen ritkán fogyasztjuk, húsa kemény, íze fanyar, savanykás. Feldolgozva birssajt, kompót, zselé, cukorkatöltelék, gyümölcsíz és a nagyon kedvelt ivólé formájában kerül asztalunkra. A gyümölcsfeldolgozó ipar szívesen használja aromagazdagsága és magas pektintartalma miatt. Gyümölcse 7-13% cukrot, 1,5-3,5% pektint és 12-24 mg-% C-vitamint tartalmaz. P-vitamin-tartalma pedig eléri a 300 mg-% értéket.

A birsfajtákkal kevés kutató foglalkozik érdemben, ezért részletes fajtaleírások alig találhatók. A fajtákat általában a termés alakja szerint különböztetjük meg. Ha a termés alma alakú [maliformis (Mill.) Schneid], akkor birsalmáról, ha körte alakú [pyriformis (Dierb.) F. Zinn], akkor birskörtéről beszélünk (Nyéki, 1990). A meghatározást nehezíti az is, hogy ugyanaz a fa egyik évben körte alakú, a másik évben pedig alma alakú gyümölcsöket terem.

Ez a tény részben a kifejlett magvak számával függ össze, a kevés magvú gyümölcsök mindig megnyúltabbak. Az alakot és a méretet megváltoztathatja a gyümölcsberakódottság mértéke is. A termésberakódottság hatással van az érési időre is A keveset termő fákon a gyümölcs korábban érik. A virágzási idő meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy a termő nyársakon képződő virágok lényegesen korábban nyílnak, mint a hosszú vesszők oldalrügyeiből származók. Az említettek mellett a fajták jellemzéséhez nélkülözhetetlen a növekedési sajátosságok és a hajtás, illetve a virág tulajdonságainak ismerete is.

A világon körülbelül 40-50 birsfajtát szaporítanak, de közülük is csak 10-15 fajta közismert. Hazánkban főleg a Bereczki és a Konstantinápolyi birs terjedt el, de sokfelé találkozhatunk tőlük eltérő változatokkal is, amelyek szelektálását, begyűjtését Brózik Sándor kezdte el. A begyűjtött változatok és a külföldről származó fajták fajta-összehasonlító vizsgálata Újfehértón és Siófokon történik. Mivel a birs legnagyobb részét a feldolgozóipar hanosítja a fajták kiválasztásánál fő szempont a gyümölcs aromagazdagsága, lehetőleg szabályos alakja és a kősejtek alacsony aránya.

 

A birs virágrügyeinek differenciálódása augusztus végén, szeptember elején kezdődik, teljes kifejlődésükhöz 6-7 hónap szükséges (Nyéki, 1990). Magános, nagy, fehér vagy rózsaszín virágai a vegyes rügyekből fejlődő hajtások csúcsán ülnek, mivel virágkocsányuk rövid. Virágzási idejük késői, április vége, május közepe, így a tavaszi fagyok ritkán tesznek kárt bennük. A hazánkban termesztett fajták és fajtajelöltek virágzási ideje gyakorlatilag fedi egymást, így a kölcsönös megporzásnak ez nem lehet akadálya.

A termesztésben lévő fajták termékenyülési viszonyairól eltérőek a vélemények. Ez valószínűleg azért van így, mert a megporzási kísérletek többsége valamilyen ok miatt nem sikerül. Újfehértón az elmúlt tíz évben csak néhány esetben hozott gyümölcsöt az izolált virág. Hazánkban a legtöbb keresztezést Maliga Pál végezte az 1951–54-es években. A hat fajtával végzett kölcsönös megporzási kísérletben összesen 2534 darab virágot porzott meg más fajta virágporával és mindössze 23 darab gyümölcsöt kapott (Maliga, 1966). Oláh Gábor a Siófoki Állami Gazdaság ültetvényében végzett vizsgálatokat 1990-ben: megfelelő eredményt csak az Anfersi birs mutatott.

Eddigi tapasztalataink szerint az egyedülálló Bereczki fák és a fajtiszta telepítések kevés termést hoznak. A több fajtából álló ültetvények viszont rendszeresen teremnek. Célszerű a fajtákat önmeddőnek tekinteni és 3-6 fajtát együtt, soronként váltva telepíteni. Megfigyeléseink szerint minél kisebb a fajták közötti távolság, annál jobb a terméshozamuk. A fajtakísérletekben lévő néhány perspektivikus fajta szabad termékenyülésének adatai is ezt bizonyítják.